Szünet

Kedves Olvasóim!

Először is köszönettel tartozom, amiért türelmesen vártok! Tudom,hogy már nagyon rég óta csak ígérgetem az új részt, és nem hozom. De döntöttem. Magyarázkodásba nem akarok nagyon bocsátkozni, aki már felnőtt, az úgyis érteni fogja, aki még nem, hát annak magyarázhatnám egy pár évig, amíg maga is meg nem tapasztalja. Egyszerűen alig van időm írni.
Mivel már saját életem van, egyetemre járok és a párommal élek (plusz két macskával, akiket szintén el kell látni), a család számomra már többet jelent mindennél, ami bizony az időbeosztásomon is nagyon látszik. A másik ok pedig az, hogy kinőttem az Alkonyat-korszakomból. Nem kérdéses, a legszebb időszak, amiben eddig voltam, nagyon sok mindent köszönhetek Stephanie Meyer könyveinek. De ennek már vagy 5 éve, hogy elkezdődött, és éppen ideje volt, hogy befejeződjön.
Szóval ezek ismeretében jól átgondoltam a dolgot, és döntöttem. A szünet valószínűleg nem újdonság nálam, főleg az utóbbi év termésére visszagondolva. Csak talán valósághűebbé teszi a dolgokat kimondva.
Nem fogom bezárni a blogokat. Szeretném a történeteket még valamikor befejezni, mert maga az ötlet és főleg ti, kedves olvasóim, megérdemeltek ennyit. De hogy minderre mikor fog sor kerülni, ha egyáltalán eljutok addig, azt még nem tudom.
Annyi biztos, hogy jelenleg a Moonlighttal fogok foglalkozni. Számomra a legkedvesebb történet, és a minap rengeteg ihlet jött hozzá (és szerencsére még másfél hetet itthon tudok maradni ezzel foglalkozni). Biztosra mondhatom, hogy kiszámíthatatlanul fogom hozni a részeket. De amikor tudom, ígérem, hozom! Elsőként ezt szeretném befejezni, mert még vagy 25 fejezetnyi anyag van róla a fejemben. Amíg a Moonlightot még írom, nem fogok a többi Twilight-fanfictionnel foglalkozni. A könyveimnek akarom a maradék írásra fordítható időmet szentelni, hogy minél előbb a kezetekbe vehessétek akár a Játszmákat, vagy akár a Saint Mary Chronicles mindhárom kötetét.

Szóval a lényeg, hogy már nem vagyok oda az Alkonyatért, és időm sincs túl sok, ezért a Moonlight és a kiadásra szánt könyveim kivételével minden más történetem írását határozatlan időre felfüggesztem!

Ezen a bejegyzésen túl nem szeretném tovább bárhol, bármikor taglalni a szünet okait, vagy annak elhagyásáért tett megjegyzéseket, bármennyire is sajnálom a dolgot. Megértéseteket köszönöm!

Puszi: Niki

Egy farkas és egy vámpír - 1.fejezet

1. Ismerős idegen

Kétszer ráfordítottam a kulcsot a zárra, majd ellenőrzésként megcibáltam a kilincset.

- Ezt aztán nem nyitják ki csak úgy - biztosítottam magamat.

Elindultam az egyetlen kocsi felé. A személyzeti parkolót megvilágító lámpa a testem kétszeresére hosszított torzóját vetette a nedves betonra. Amint az autóm mellé értem, kiriasztóztam és bepattantam. Első dolgom volt letakarítani a szélvédőről a rászáradt esőcseppeket, aztán bekapcsoltam az övemet. A vezetési stílusom mindenki szerint hagyott némi kívánni valót maga után, egy ilyen éjszaka után meg ön- és közveszélyes vagyok, szóval fő a biztonság.

A városközpont felé tartottam és élveztem a csendet, amit a motor halk dorombolása festett alá és csak néhány más autó zaja tört meg. Ilyen esték után más álmom nincs is, csak hogy pihenhessen a dobhártyám. Észak - nyugatnak fordultam és hamarosan a Forksba vezető kihalt autóúton száguldottam. Az út a városhatárig alapsebességgel úgy másfél óra. Az én gyorsaságmániámmal általában háromnegyed - egy óra. De volt már "szerencsém" kifogni rendőri kíséretet is. Olyankor 2 - 2,5 órával érdemes tervezgetni.
A kezdődő napfelkeltei homályban, a fényszórók hatósugarában az út két oldalán az erdő fekete, tömör falnak tűnt. Nem lenne szerencsés neki száguldani,ha egyben szeretném tudni magamat és a kocsimat is. Fáradt voltam, ma - vagyis tegnap - valahogy egész nap olyan furán éreztem magam. Lassan viszább vettem, a sebességmérő mutatója 120 helyett már csak 105 mérföld / órát jelzett.
Egy hullafáradt ásítás közben még inkább lassítottam az út legélesebb kanyarja előtt, amit éberen, kipihenten 100 fölött is be szoktam venni. És azt hiszem, most ez a ritka tettem okozta a szerencsémet. Újra egyenes részre értem. Még nem volt időm visszagyorsítani, mikor az erdőből egy másik autó száguldott fel az útra. Ahhoz, hogy elkerüljem az ütközést, már csak arra volt időm, hogy félrekapjam a kormányt és a fékbe tapossak. Nehéz volt az aszfalton tartani a kocsit, de azért valahogy sikerült.
Szorosan markoltam a kormány kereket, a levegő bennem akadt, a szívem fájdalmasan verte a bordáimat,a  lábam még mindig a fékpedált nyomta, habár a kocsi már rég üresbe tette magát. Jól van, Sam, még élsz! Egy karcolásod sincs.
- Jézus úr isten - nyögtem ki. Leemeltem a lábam a fékről, aztán kicsatoltam az övet és kiszálltam a szemerkélő esőbe. A derengő világosodásban és a 2 autó fényszórójának fényében ki tudtam venni a felém közeledő alakot.
- Jól vagy? - kérdeztük egyszerre.
- Mondd csak, normális vagy, ember?! Hogy a bánatba kaptál te jogsit?
- Sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy bárki van itt ilyenkor - felelte leszegett fejjel. - Biztos jól vagy? Ne hívjak orvost vagy valakit, aki haza visz? Ha gondolod, nagyon szívesen haza kísérlek.
Felvont szemöldökkel próbáltam kifürkészni a szemeit, de a fejtartásától és a szürkülettől semmit sem láttam belőlük.
- Ennél eredetibb szöveggel is próbálkoztak már. Bár elismerésem, azért egész jó.
Felém fordította az arcát. A szemei... Na nem! 36 órája ébren vagyok, csak képzeltem.
- Nem annak szántam, de köszönöm a bókot - rándult meg egy kicsit a szája szeglete. Most fintorgott vagy nála ez a mosoly?
- Én sem annak szántam.
- Ó, értem. És mondd csak, mindig mezítláb mászkálsz?
- Öregem, próbáltál már átdolgozott éjszaka után 12 centis tűsarkúban vezetni?
- Azt hiszem még nem.
Ez most komolyan válaszolt egy költői kérdésre? Idióta barom. De a szeme és az arca...
- Nem találkoztunk mi már?
- Nem hinném... Emlékeznék rád. - Összevont szemöldökkel mustrálta az arcom, mintha legalábbis nem úgy néznék ki, mint egy zombi. Vagy pont azért néz ilyen csodálkozva?
Megráztam a fejem, hogy kisöpörjem belőle a hülye gondolataimat. Bizonyára már járt a klubban és akkor láthattam.
- Szóval se nekem nem esett bajom, se neked és az autóink is egyben maradtak - mutogattam bőszen.
- Egy karcolás sincs - bólintott.
- Nagyszerű. Akkor én most... haza megyek.
- Aha... Már engem is várnak otthon.
- Hát akkor szia!
Lassan indultam el visszafelé, de nem hallottam, hogy köszönt volna. Sóhajtottam. Ez van. Nem mindenkiben van annyi, hogy egy ' heló ' -t kibökjön, miután majdnem kinyírt.
Visszaszálltam az autómba, újra bekötöttem magam és elhajtottam. Totál hülyének éreztem magam. Mintha legalábbis megpróbáltam volna felszedni, miután lecsesztem ugyanezért. " Nem találkoztunk mi már? " Hogy a bánatba kérdezhettem ilyet? Te jó ég!
Viszont... Nem is tudom, de olyan ismerősnek tűnt. A szeme, ahogy megvillant a sötétben. Mintha már láttam volna valahol. Azok a vonások, amiket mintha egy festő és egy szobrász jól összehangolt munkája hozott volna létre. Biztos, hogy már láttam valahol ezt a srácot! Azért remélem, hogy nem valami baltás gyilkossal futottam össze. Épeszű ember nem mászkál kora hajnalban az erdőben. Főleg ilyen messze minden civilizációtól. Kevesen ismerik nálam jobban a környéket. Ott csak egy évtizedek óta üresen álló, lepukkant villa van. Semmi más. A ház pedig lakhatatlan.
Betolattam Anya kocsija mellé a feljáróra. A feljövő Nap már több fényt adott, mint az utcai lámpák. Ha nincs az a barom,már végezhettem volna a zuhanyzással is! - dühöngtem magamban. Halkan zártam ki a bejárati ajtót, majd vissza. A konyhába mentem inni egy nagy pohár vizet, aztán bekaptam némi csokis kekszet is.
Anyámmal élni azért jó, mert olyan, mintha egyedül lennék a saját házamban. A Washington Courier Journal riportere. Az újság meg ugye Seattle - ben készül. Úgyhogy gyakorlatilag egész héten nem találkozunk. Többnyire lapzártáig dolgozik, nem épp praktikus mindig haza meg visszakocsikáznia. Van egy lakása a városban, úgyhogy probléma megoldva. Én csak azért nem élek vele, mert egyszer már laktunk Seattle - ben, miután a szüleim elváltak. De nem jött be az ötlet, hogy ennyire messze legyek Aputól, úgyhogy visszaköltöztünk. Aztán úgy másfél éve, mikor kitört a családi botrány és eléggé összebalhéztam anyámmal, elvállalta ezt a melót, s így gyakorlatilag külön költöztünk. Szombaton későn szokott hazaérni, olyankor már ritkán találkozunk.
Törölközőbe csavartam magam és letöröltem a kezemmel a tükörről a vizet. A bőröm kissé szürkés árnyalatot vett fel, a szemem alatt hatalmas táskák, sőt, bőröndök díszelegtek, a zöld íriszemet pedig vörös vette körbe. Hát igen, nem ártana végre feltöltenem a szemcsepp készletet. Kifésültem a vizes hajam és áttipegtem a szobámba. Magamra kaptam a fekete francia bugyi - top összeállítást, amit pizsinek használtam. Aztán bebújtam az ágyba és hagytam, hogy a fáradtság végre magával ragadjon.

Grrr... Kuss legyen már! Átfordultam a másik oldalamra. Grrr... Dögölj már meg! Kinyúltam az éjjeli szekrény felé, kikutattam rajta a telefonom, majd a könyökömre támaszkodva felvettem.
- Mi van? - kérdeztem kómás hangon.
- Szia, Sam! Mizujs?
- Basszus, Ricky, halott ember vagy! - zuhantam vissza a párnák közé. Átfordultam a hátamra. Ilyenkor annyira meg tudnám fojtani az öcsém a saját két kezemmel! Sőt, a két kisujjammal!
- Opsz... Még aludtál?
- Nem, te IQ, estélyiket próbálgattam a tetőn. Naná, hogy aludtam, mint minden vasárnap délelőtt. Komplikált lenne végre felfogni?
- Nem, csak elfelejtettem, hogy vasárnap van. Házsártos egy szőke vagy, nővérkém, remélem tudod - nevetett fel.Még barátságtalanabbul szólaltam meg. Egy dolog felkelteni. És megint másik a hajszínemmel viccelődni!
- Kiböknéd végre mi a francot akarsz?
- Ja, csak meg akartam kérdezni, hogy délután jössz - e a partra?
- Öhm, lehet, nem tudom. Ha ott leszek, megyek, ha nem, hát nem - vontam vállat, bár ő ezt nem láthatta.
- Akkor gyere és hozd a barátnőidet is. Buli van, csajszi! - nevetett fel megint. - Csók, Sam!
A vonal megszakadt, én meg megnéztem hány óra. Déli 11, marha jó. Még aludhattam volna pár órát, hogy friss legyek, de semmi gond!
Az ágy fölötti mélyedésből kikutattam a kapcsolókat, majd kiválasztottam azt, amelyik a szobához való. Az egyik gombbal elhúzattam a függönyt, a másikkal meg bekapcsoltam a zenét.
Nem sütött a Nap augusztus vége létére sem. De hát mit is vártam Washington államban? Több az eső egy hónapban, mint máshol egy évben. A Hawaii Egyetem kezd egyre vonzóbbá válni.
Miután kifésültem gubancos fürtjeimet, lecammogtam a konyhába. Anya épp az újságot olvasta a pultnál állva.
- Jó reggelt, Sam! - köszönt.
- Szia, Anyaaaah - ásítottam vissza. - Van kávé, de sok, ugye?!
Bólintott, mire azonnal a tűzhelynél termettem és tele töltöttem az óriási bögrém a koffeinnel. Még meleg volt, úgy sejtettem, hogy Anya is nem rég kelhetett fel. Az egyik lábamat magam alá húzva ültem le vele szemközt. Szemöldök ráncolva nézett végig rajtam.
- Nem értem, miért öltözködsz éjjelre is ennyire kihívóan?!
- Bocs, nem fogadtam cölibátust - vágtam rá egy ártatlan mosoly kíséretében. Jól meghúztam a kávét. - Egyébként sem én szültem 16 évesen egy 34 éves férfitől!
- Héj! - csapott karon felháborodva az újsággal. - Ha nem így lett volna, most nem lennél itt, ahogy az öcséd sem.
- Hát Ricky nem is itt van - jegyeztem meg,de mintha meg se hallotta volna.
- De nem szeretnék 34 évesen nagymama lenni, Samantha!
- Hidd el, nem leszel - ittam meg a bögre alján maradottat. - Tudod, egy ideje feltalálták a gumit meg az anti - bébit.
- Jesszus, hol rontottunk el ennyire? - rökönyödött meg.
- Pont ott.
Rávigyorogtam, majd egy futó puszit nyomtam az arcára.Visszasiettem a szobámba és az ágyra dőlve tárcsáztam a városban maradt barátnőimet.
- Tessék? - vette fel csicsergő hangon.
- Halló, csajszi, Sam vagyok!
- Szia! Mizu? Este hazaértél?
- Viccelsz? 5 órával azután, hogy ti leléptetek - nevettem fel. - Hallod, nem jössz le délután La Push - ba? Ott lesz a banda, egy kis fürdőzés, sziklaugrás... Na mit szólsz?
Bonnie sokáig csendben volt, mire végre válaszolt.
- Véglis miért is ne? Szívesen megyek, de a sziklaugrás nem az én pályám. Viszont gondolom úgyis ott lesz Aaron...
- Hé - hé - hé, leányzó, álljon csak meg a menet! Aaron, mármint Aaron Uley?
- Ahm, képzeld, tegnap vet...
- Bonnie Chana, ne terelj! - szóltam rá kuncogva. - Erről eddig miért nem tudtam? Azt hittem, Chadet jó partinak tartod.
- Az is - fújtatott a vonal túlsó végén.
- Reméltem, hogy ezt mondod, mert este egymásra voltatok cuppanva, mint a piócák. Szóóóóval? Mi is van Aaronnal és Chaddel? Úgy döntöttél kipróbálod az édes hármast? Hát ha engem kérdezel, nem tudok biztosat, de biztos nagggyon jó lehet 2 pasival egy á... - mondtam " édi - bédi " nyávogásra váltva, de barátnőm félbeszakított.
- Basszus, Sam, ne csináld már! - Elkapta a röhögő görcs, kellett pá perc, mire végre Bonnie volt képes annyira összeszedni magát, hogy megszólaljon egy értelmes mondatban. - Na, szóval az a helyzet, hogy Chad nagyon édes, meg pokoli jól csókol és az ágyban... Anyukám, egy akrobatát dobtam... De amúgy az idegeimre megy a puszta jelenlétével... Viszont, na igen, pont Aaron... Istenem, te még nem nézted meg jobban? - sóhajtott fel ájuldozva.
- Bonnie, ugye tudod, hogy az unokatesómról dumálsz?
- Azok a kockák a hasán... - folytatta az ömlengést, mintha az előbb meg sem szólaltam volna. -  Meg a bicepszei... Az émelyítően cuki mosolya... Na és a formás segge... Ha nem emlékeztetsz azonnal, hogy vonalban vagy, én helyben elcsöppenek.
- Oké, csajszi, még itt vagyok, tarts ki... Az utóbbit szó szerint vagy képletesen értetted? Csak hogy szóljak - e Ricky - nek, hogy készítsen néhány óvszert Aaron hálójába? - nevettem fel.
- Hülye - morogta a telefonba. - Méghozzá egy perverz hülye.
- Na jó, nem gonoszkodom... Hát tudod, nem gondoltam volna, hogy ennyire oda vagy Aaronért. De ezt majd még később részletesen átbeszéljük, Bonnie. Még fel kell hívnom Rony - t... Oh, kár hogy Cessy még nincs itthon. Na mindegy, majd vele is talizunk a suliban... Hallod,akkor... uhm... Olyan fél 3 körül felveszlek, oké?
- Az remek, addig talán el is készülök. Szióka!
- Puszi! - és kinyomtam a mobilt.
Kikerestem másik barátnőnk számát és azt tárcsáztam.Hamar felkapta a telefont.
- Veronica Donovan, tessék? - szólt bele udvariasan.
- Halló, csajszi, Sam vagyok!
- Szia! Miért hívsz?
- Ahm, délután buli a parton, jön Bonnie is. Nem szállsz be?
- Áh, most nem. Szívesen mennék, de családi programon vagyunk.
- Hol? Nem érsz vissza addig? Olyan fél 3 körül szedem össze Bonnie - t - tájékoztattam. Rony lemondóan felsóhajtott.
- Nem hinném, hogy addig hazakerülnék. Seattle - be hoztuk az ikreket az állatkertbe.
Anyám! - nyögtem fel gondolatban. Szívás! Mármint nem az állatkert, hanem hogy a szülőkkel és a 3 éves kistesókkal az állatkert.
- Kár, de akkor majd máskor - sóhajtottam fel. - Na megyek, légy jó, puszi!
- Szia!
Egyszerre nyomtuk ki a telefont. Egy kicsit még feküdtem az ágyon, zenét hallgattam, de aztán végre lekászálódtam róla. A szekrényem elé álltam és kitártam az ajtajait. Kivettem egy fekete sortot egy lila toppal, és átöltöztem. Majd kikészítettem a már bevetett ágyra a kedvenc bikinimet, egy törölközőt, majd a strandtáskába bepakoltam az elhagyhatatlan többi cuccommal együtt. Legfelülre raktam a fürdőruhám, hogy még itthon a ruhám alá tudjam venni.
Kevés könyv volt a polcomon, nem nevezném magam valami könyvmolynak, de azért szoktam olvasgatni. Pár hónapja rákaptam az egyik varázslós sorozatra. Meg is vettem az összes részét, de még csak a 2. könyvél tartottam.
A könyvekhez léptem és elvettem, ami kellett. Bekuporodtam az ablakomba, ami a hátsó kertre nézett, majd olvasni kezdtem. Anya közben le akart csábítani ebédelni valamit, de nem volt kedvem enni, úgyhogy végül annyiban hagyta a dolgot. Tudtam, hogy igazándiból csak szeretne egy kicsit velem lenni. De, és ez tényleg sajnálatos, nem vágytam túlságosan Anya közelségére. Szeretem, persze, hisz a szülőanyám... De amit tett... Nekem ezt még mindig nem sikerült megemésztenem. Persze, már hallottam, hogy beszélgessek valakivel...
De most úgy őszintén! Mégis kivel beszéljek róla?! Bonnie - val, aki már elvesztette az apját? Csak annyit értem el vele, hogy: " Örülj, hogy Ben még ott van neked! " Vagy Apuval, esetleg az öcsémmel? Ez pont nem az a téma, amit szívesen megbeszélnénk együtt egy bögre tea mellett... A többiek meg... Persze, barátok... De Bonnie az egyetlen, akivel mernék is beszélni...
2 órakor összedobtam magamnak egy szendvicset és pár perc alatt be is toltam. Úgyhogy felöltöztem: alulra a csini bikini került, rá egy laza ruha. Lófarokba kötöttem a hajam és a napszemüveget a helyére téve leszökdeltem.
A bejárati ajtóban Anya hangja állított meg.
- Hova mész?
- Bonnie - ért. Lemegyünk a partra a haverokkal - néztem hátra a vállam fölött.
Anya bólintott, de mielőtt kiléptem volna a házból, újra megszólalt.
- Gondolom ma már akkor nem találkozunk. Úgyhogy sok szerencsét a sulihoz... Hagyok pénzt a konyhapulton a kiadásokra.
- Oké, köszi!
Kimentem a kocsimhoz, a cuccomat betettem a hátsóülésre. A volánhoz ültem, zenét kapcsoltam és lehúztam az ablakokat. Mielőtt indítottam, Anya még utánam szólt.
-Azért vigyázz magadra, kislányom!

Egy farkas és egy vámpír - Prológus

Prológus

" Nem értünk egyet mindenben. Sőt! Sosem fogunk. De meg kell találnunk a módot arra, hogy a különbségeink ne álljanak közénk. Döntsd el! Én itt vagyok, de ha azt szeretnéd, elmegyek. "
" ...elmegyek. "
A szavai ott visszahangzottak mindenütt. A fejemben. A szél zúgásában. Mintha még a víz csobogása is csak újra és újra elismételte volna mondatait.
Szerettem. Én tényleg szerettem őt. Az idők alatt fontosabb lett ő nekem, mint bárki eddigi életemben. De én nem... Nem akartam neki behódolni. Nem ért annyit, hogy egy bólogató kiskutya váljék belőlem.
Ismertem már önmagam annyira, hogy tudjam, még ha próbálkoznék is, nem bírnám ki, hogy ne legyen a közelemben. Nem tudnám hagyni, hogy elmenjen. Viszont annak mennyi értelme van, ha együtt maradunk és folyamatosan egymást marjuk? Még ha nem is szó szerint, persze.
Inkább meghalok, minthogy nélküle éljek tovább, de lehet, hogy egyszer abba halunk bele, ahogy utáljuk egymást.
A makacsságom már sok mindentől megvédett eddig, de egyszer még a vesztemet fogja okozni. Ezt már megmondták nekem előre.
Kézfejemmel letöröltem az arcom és egy pillanatra még a nap csodás sugarai felé fordítottam. Majd elindultam visszafelé. Tudtam hova kell mennem. Ott lesz, ahol minden elkezdődött.

Ismertető

Sziasztok!

Ez a történetem már vagy két éve él a fejecskémben, eddig fent is volt két fejezet már, de sosem volt elég időm, meg ihletem folytatni őket. Most felújítom az egészet, remélem tetszeni fog és sokan olvassátok majd :)

A történet(ek)ről :

Contrary Poles - Egy farkas és egy vámpír

Sam élete sosem volt hétköznapi. A Quileute törzsből származó lány pici korától kezdve különlegességnek számított, azt suttogták róla, ő a jóslatokban emlegetett Fehér Farkas, aki nagy változásokat hoz a nép életébe. Az összes Quileute szeme fényeként nevelték, hiszen az egykoron " kettészakadt " törzs vezetői az ő vérében egyesültek először. Apja által a Black, míg édesanyja által a Uley család leszármazottja. Édesapja, Benedickt maga a nagy Jacob William Black fia, míg anyja, Elaine a másik törzsfőnök, Samuel Uley kisebbik unokája.
Samet kiskorától kezdve igyekeztek felkészíteni a világot belengő misztikumokra, azonban ebben nagyban megnehezítette a vének dolgát Elaine, mikor fia, Ricky születése után pár évvel összecsomagolt és Seattle - be költözött lányával. Ostobaságnak tekintette a legendáikat, azt meg végképp, hogy az ő kislányáról szólnának.
Egészen Sam tíz éves koráig laktak a nagyvárosban, mikor is a lány kiharcolta, hogy költözzenek közelebb édesapjához, akihez túlságosan kötődött, hogy ennyire messze éljenek tőle. Forksba költöznek, de Sam ekkorra már csak dajkameseként fogja fel a Quileute - ok legendáit a farkasokról és a hidegekről.
Tizenhét éves korában egy ismeretlen férfi hatalmas vagyont örökít Samre, akiről későbbi pereskedések miatt, exhumálással DNS - tesztet készíttet Elaine, s kiderül, hogy Samnek szó szerint két apja van - vagyis volt. Nem tud egykönnyen megbocsátani anyjának, s miután Elaine elvállalja a Washington Courier Journal állásajánlatát, gyakorlatilag különköltöznek.
Sam éli életét, mígnem egy nap újak érkeznek a városba. A rejtélyes és szépséges Cullen család... S teljesen felforgatják az életét.
Miként alakul Sam és Cullenék kapcsolata? A fiatal lány képes megbirkózni a rá váró nehézségekkel? Lesz elég ereje beteljesíteni a jóslatot? Egyáltalán mit is takar pontosan az a jóslat?

Contrary Poles 2. - Elkötelezettség

Sam és Edward élvezik az életüket, de a férfi úgy érzi, többre van szüksége holmi együttélésnél. Sam sosem volt az a típus, aki könnyen viselné a kötöttségeket. Vajon Edward képes ezen változtatni? Szerelmük beteljesülhet végre úgy, ahogy annak rendje lenne?
Háború van készülőben. A Volturi nem nézi jó szemmel a Cullen klán szövetségét a farkasok törzsével. De vajon meg tudják akadályozni, hogy a házasság kötelékében egyesüljön a két faj? Kihasználják a kiskapukat, hogy szétverjék a kapcsolatokat? Vagy egyenesen nyílt támadást intéznek, ezzel kitörvén a háborút világukban?
Harc a szerelemért és a szabadságért. Egy átlagos ember élete is erről szól. De milyen lehet, ha mindez hallhatatlanok közt folyik? Győzhet bárki is vagy elpusztul minden, amit eddig ismertél?