Prológus
" Nem értünk egyet mindenben. Sőt! Sosem fogunk. De meg kell találnunk a módot arra, hogy a különbségeink ne álljanak közénk. Döntsd el! Én itt vagyok, de ha azt szeretnéd, elmegyek. "
" ...elmegyek. "
A szavai ott visszahangzottak mindenütt. A fejemben. A szél zúgásában. Mintha még a víz csobogása is csak újra és újra elismételte volna mondatait.
Szerettem. Én tényleg szerettem őt. Az idők alatt fontosabb lett ő nekem, mint bárki eddigi életemben. De én nem... Nem akartam neki behódolni. Nem ért annyit, hogy egy bólogató kiskutya váljék belőlem.
Ismertem már önmagam annyira, hogy tudjam, még ha próbálkoznék is, nem bírnám ki, hogy ne legyen a közelemben. Nem tudnám hagyni, hogy elmenjen. Viszont annak mennyi értelme van, ha együtt maradunk és folyamatosan egymást marjuk? Még ha nem is szó szerint, persze.
Inkább meghalok, minthogy nélküle éljek tovább, de lehet, hogy egyszer abba halunk bele, ahogy utáljuk egymást.
A makacsságom már sok mindentől megvédett eddig, de egyszer még a vesztemet fogja okozni. Ezt már megmondták nekem előre.
Kézfejemmel letöröltem az arcom és egy pillanatra még a nap csodás sugarai felé fordítottam. Majd elindultam visszafelé. Tudtam hova kell mennem. Ott lesz, ahol minden elkezdődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése